Az amerikai oktatási miniszter is kikosarazta Balog Zoltánt CEU-ügyben
Az MTI hozta nyilvánosságra Betsy DeVos levelét, illetve Balog válaszlevelét – a kormányt minden szinten kikosarazták.
Az MTI hozta nyilvánosságra Betsy DeVos levelét, illetve Balog válaszlevelét – a kormányt minden szinten kikosarazták.
A Fidesz alelnöke szerint hiába sikeres a pártja, mégsem elég vonzó a fiataloknak, és ezen változtatni kell. Gulyás Gergely a Magyar Időknek adott interjúban beszélt arról is, hogy Németh Szilárd „teleszülős” nyilatkozata „stílusvitát” váltott ki, bár tartalmilag egyetért vele. A politikus az is közölte, hogy az idei Pride helyszínét messziről elkerüli majd.
Az Európai Bizottság az egy hónapos határidőn belül megkapta a magyar kormány válaszát a felsőoktatási törvény módosításának ügyében küldött hivatalos felszólító levélre.
Ezrek ígérik, hogy ma este ott lesznek a Kossuth téren, a tavasz utolsó nagy demonstrációján. Mindeközben Síklaki István szociálpszichológus azt mondja, az egyes tüntetések valójában nem eresztik ki a feszültséget, inkább felerősítik azt. Marad tehát a kérdés: lehet-e tüntetésből cselekvés, elégedetlenségből rendszerváltás?
Továbbra is csak az amerikai oktatási miniszter válaszát tekintené az Orbán-kormány az Egyesült Államok hivatalos álláspontjának a CEU-törvény ügyében, ilyen levél pedig egyelőre nem érkezett Washingtonból. "Október még mesze van" – mondják a budapesti illetékesek, és ezzel jelzik: nem nekik sürgős az ügy rendezése.
A washingtoni közleményről a külügyminisztérium azt mondta, ez messze van a hivatalos diplomáciai választól.
Magyarországon bárki tüntethet, aki a megfelelő jogszabályokat betartja és nem agresszív, még akkor is, ha értelmetlen célért teszi - véli a Fidesz frakcióvezetője.
Az áprilisi Oktogon foglalós-bulizós tüntetéshullám után újra utcára vonultak a CEU-t és a civileket ért kormányzati támadások miatt. A késő délutáni-kora esti demonstrációra több ezren érkeztek a Műegyetem rakpartra, ahonnan két beszéd meghallgatása után a Kossuth térre. A "hivatalos" tüntetés után mintegy kétszázan a CEU épülete elé vonultak, néhányan pedig ott sátrat is vertek, azt ígérve, addig maradnak, míg a CEU-törvényt vissza nem vonják.
A kormány diadalmasan felmutatott három olyan amerikai-magyar oktatási megállapodást (az egyiket még a kádári Magyarország kötötte), amely szövetségi szinten jött létre, tehát a kormány szerint nem igaz, hogy a CEU-ról ne lehetne tárgyalni Washingtonnal. A nagykövetségnek markánsan más véleménye van.